KUBA ÉS SZIVAR

Ha Kuba, akkor szivar ( és persze rum, de az másik történet)

Ha szivar, akkor dohány.

Ha dohány, akkor Viñales.

A lenyűgöző, európai szemmel varázslatos, egzotikus , az 1999 óta az Unesco világörökség részét képező Viñales völgyben volt szerencsém betekinteni a kubai dohányültetvények világába.

Havannától 180 km-re, az ország nyugati részében (Pinar del Río tartomány) furcsa sziklaképződmények között húzódik ez a csodálatos természeti szépségű völgy, mely igazi geológiai látványosság. A trópusi karsztosodási folyamatoknak köszönhetően létrejöttek az úgynevezett mogote-k, ami szénaboglyát jelent a helyiek nyelvén.

Nem csak Kuba, de a világ leghíresebb dohánytermő vidéke. A különleges éghajlata és a talaj összetevőinek köszönhetően a legjobb termést, (mely novembertől februárig tart) a híres kubai szivar alapanyagát többek között ezen a vidéken állítják elő.

Falusi környezet, vidéki élet, kihagyhatatlan táj, kihagyhatatlan élmény.

A völgy feletti útról gyönyörű panoráma tárul elénk. Paradicsomi táj, dús növényzettel, a zöld megannyi árnyalatával, a föld vörös színével, rendezett dohányföldekkel. Az egész terület gondozott, tiszta. Hihetetlen, és ha nem látom, nem hiszem el, de egy helyen a földek szélét sepréssel takarították.

A helyi guajir-ok (földműveléssel foglalkozó parasztemberek) nagyon közvetlenek. Vendéglátónk Angel, egy hatalmas birtok tulajdonosa, a helyiek körében is népszerű, amolyan igazi macho. Egyik este a kisvárosban meglepően jól öltözve, frizurát belőve, tisztán, ápoltan futottunk össze vele, miközben a helyi disco szerű, táncos helyre igyekezett.

Napközben a birtokot igazgatja. Elhagyhatatlan szalmakalapjában, „csegevarás” katonai öltözetben, a kubaiak mérhetetlen kedvességével fogadott bennünket és büszkén mutatta meg dohányföldjét. Rendkívüli segítőkészségéről tanúskodnak a fotók, melyekhez profi módon állt modellt és 3 szivart is elpöfékelt a kedvünkért sorozatban, egymás után, hogy hangulatos képek készülhessenek. Bár a harmadik már neki is sok volt. Szkanderbaj nokként is ismert, ereje miatt viccesen Vikingnek nevezik.

Ott jártunkkor munka folyt, a dohány betakarítása. A növényt elnézve, nem gondolnánk, hogy a dohány (Nicotiana) a burgonyafélék családjának egyik nemzetsége. Apró magról nevelik, palántázzák. 3 hónap alatt fejlődik ki annyira, hogy betakaríthassák. Termesztése a téli időszakban történik, mivel nyáron túl meleg van hozzá. Ezen az ültetvényen nem használnak műtrágyát, bioterméket állítanak elő.

Angel munkásai a növény felső harmadát vágták csak le. Ezt több napfény éri, ebből készül a jobb minőségű, erősebb, első osztályú, Cohiba néven ismert, szivargyárakban készített remekmű. A szár középső és alsó harmadán lévő levelekből olcsóbb szivart sodornak. Előtte azonban jól szellőző pajtákban helyezik azokat, hetekig fellógatva tárolják, amíg elérik a megfelelő állapotot. Ha már bőrszerűen rugalmasak, pálmalevélbe csomagolva erjesztik. Csak ezután következhet a sodrás. A helyes technika nagyban befolyásolja a szivar minőségét.

A munka nyugalomban, kapkodás nélkül zajlott. Megállt az idő ezen a tájon. Nem könnyű a parasztok élete. Kézzel, gépesítés nélkül dolgoznak.. A munkások közt idős férfiakat is látni. Talán a nyugdíjukat egészítik így ki, hisz a hozzánk képest szegénységben élő kubaiak átlagfizetése 20 dollár körül van.

Fidel Castro hatalomra jutása egyet jelentett az államosítással, beleértve a dohánytermelést is. Rendelet alapján, jelenleg is a termés 90 %-át be kell szolgáltatni az államnak. Mindössze a maradék 10%-ot használhatják fel szabadon. Azt eladhatják, elszívhatják.

Hajdanán, Kubában a cukornádültetvényeken rabszolgákat dolgoztattak, ám a dohányföldeken mindig is szabad emberek dolgoztak. Ezt azzal magyarázzák, hogy a dohány annyi óvatosságot, törődést, figyelmet igényel, hogy azt csak szabadságot élvező emberekre lehetett bízni.

A nap végén szemünk előtt készült el a világ miden táján ismert és elismert élvezeti cikk. Angel gyakorlott kezeivel lassan, hozzáértően szivart sodort számunkra. A mezítlábas cigarettához hasonlóan nevezhetjük mezítlábas szivarnak. Nem túl vastag, nem túl sima felületű, de szívet, lelket belesodort remekmű.

Szinte kötelező kipróbálni a pöfékelést annak is, aki nem dohányzik. Nem kell letüdőzni, csak szánkban ízlelgetni a máshoz nem hasonlító aromát, amit akár méz is gazdagíthat. A szivar végét - persze, nem a parázslót- belemártva, az édes íz még különlegesebbé teszi az élményt.