
Kedves Látogató
2013-ban kezdtem el komolyabban foglalkozni a fotózással. Elsőként természetfotózást tanultam. Az iskola remek tanárai és a kezdeti sikerek hatására tovább folytattam tanulmányaimat profi kurzusban és alkotó területen is.
A természetfotózás szenvedéllyé vált. A hazai és külföldi workshop-ok mellett túrázásaim, vándorlásaim során is nálam van a fényképezőgépem, hogy megörökíthessem azokat a pillanatokat, helyeket, melyek megérintenek.
A szakmai fejlődés fontos számomra, ezért folyamatosan képzem magam, többek között a Szellemkép művészeti iskolában, a MOMÉ-n és hivatásos fotográfus végzettséget (OKJ) adó oktatás keretében.
Mindeközben belekóstoltam az alkalmazott fotográfiába is. Műszaki és művészi hátteret megszerezve újszülötteket, kisgyerekeket kezdtem fotózni, és látva a szülők elégedettségét hivatásos fotográfusként, az örömszerzésen, hobbin túl, munkámnak is ezt a területet választottam.
Fotóriportokat készítek saját elgondolás alapján. Kihívásnak tekintem a riport-, dokumentarista fotózást, a vizuális történet mesélést. Jelenleg ez a terület foglalkoztat leginkább, ezért részt vettem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége ( MÚOSZ) Fotóriporter képzésén.
Örömmel és lelkesedéssel fotózok. Megtiszteltetés számomra, ha a képeim falra kerülnek, fotóalbumba teszik vagy publikálják azokat és nem csak számítógép mappáiban várják, hogy időnként rájuk nézzenek. Célom, hogy igényes és egyedi képekkel örökítsem meg a pillanatot.
Folyamatosan indulok pályázatokon és kapok elismeréseket, díjakat. Eddigi eredményeim: 32 ország, 64 fotópályázat, 98 fotó, 295 elfogadása, 20 díjazott kép, számos csoportos és önálló kiállítás.
2018-ban sikeres szereplésemért a FIAP (Fédération Internationale de l'Art Photographique) Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől az AFIAP, 2020-ban az EFIAP 2022-ben az EFIAP-B Művésze elismerést kaptam.
Szakmai végzettség
2017 – OKJ Szakképesítés – Fotográfus
2019 – Szellemkép Szabadiskola – Fotó mesterszak diploma
2020 – Magyar Újságírók Országos Szövetsége – Bálint György Újságíró Akadámia - Fotóriporter szaktanfolyam
Publikálás
2018-ban A Földgömb c. lap szeptemberi számában megjelent a kubai dohányföldről szóló anyagom. A címlapon is az én képem szerepel
2021 szeptemberében a NŐK LAPJA CAFÉ internetes felületen megjelent a Főállás című fotósorozatom
2022 márciusában a NŐK LAPJA CAFÉ internetes felületen megjelent a Nő az anya mögöttcímű fotósorozatom
2022 januárjában a NŐK LAPJA CAFÉ internetes felületen megjelent az Apák a köböncímű fotósorozatom
Díjak, kiállítások
2024
- Együtt jobb c. önálló kiállítás az érdi Parkvárosi Közösségi Ház szervezésében
2022
- Az Apák a köbön c. önálló vándorkiállítás az Első Lépések Fejlesztőközpont és a VIDd többre alapítvány szervezésében
- 7º CIRCUITO IBÉRICO DE FOTOGRAFÍA 2022 / Spain / Between thoughts / Honorable Mention díj
2021
- NŐ az anya mögött c. önálló vándorkiállítás az Első Lépések Fejlesztőközpont és a VIDd többre alapítvány szervezésében
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Serbia / picture "Evening Bathing" / PSA Honorable Mention díj
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Online reality" / Victory P.W. Honoranle mention díj
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Lunch together" / Victory P.W Silver medal díj
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Smoking woman" / Gradac PGI Silver medal díj
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Sun bathing" / PC Perasto Honorable mention díj
- TRAMONTANA CIRCUIT 2021 / Serbia / picture Care / FSS Praise
- Budapest Photo Festival - ÉLET/KÉP kiállítás / "Távoktatás" című sorozat
- MONTE INTERNATIONAL PHOTO CIRCUIT 2021 / Montenegro / Between thoughts / 2 Honorable Mention díj
- 3rd BOKA BAY CIRCUIT / Serbia / Picture Big eyes / JURY MEMBER DIPLOMA
- Salon TIKAL / GUATEMALA / Picture Care / JURY DIPLOMA
- PERASTO CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Evening Bathing" / Honorable Mention díj
- PERASTO CIRCUIT 2021 / Montenegro / Picture Care / Ezüst érem
- MONTE INTERNATIONAL PHOTO CIRCUIT 2021 / Montenegro / picture "Mother" / 3 pcs Honorable mention díj
- German International Photocup 2021 / Germany / picture "Unhurriedly" / Honorable mention díj
- CEWE Photo Award 2021 / Between thoughts / in October - catergory PEOPLE / 1. helyezés
- 4th People of the World Digital Circuit 2021 / Serbia / Picture Care / DIPA Bronz érem
- Two Country Circuit 2021 / Serbia / Picture Care / Honorable mention díj
- Two Country Circuit 2021 / Serbia / Between thoughts / Honorable mention díj
2020
- 38. MAGYAR SAJTÓFOTÓ PÁLYÁZAT / Mindennapi élet kategória / egyedi kép / Közös ágyban / kiállított kép
- IX. Biatorbágyi Fotószalon / Hungary/ Fáradtan / kiállított kép
- PHOENIX INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY PLANET AWARD / SRI LANKA / picture CARE / BPS DIPLOMA
- AZ ÉV FOTÓI 2020 / 2 beválasztott fotóm a Mésztelepi sorozatból
2019
- PSA (Photographic Society of America) "EURO CIRCUIT 2019" / USA / Box training with Fidel supervision / Honorable Mention díj.- PSA (Photographic Society of America) "EURO CIRCUIT 2019" / USA / Secret lunch time / Honorable Mention díj.
- PSA (Photographic Society of America) "EURO CIRCUIT 2019" / USA / Between thoughts / 1. helyezés
- Év Magyar fotója – Év magyar fotósa / Szociofotó kategória / Hungary / picture “Vízhordó” 3.helyezés
- AZ ÉV FOTÓI 2019 / 4 beválasztott fotóm a Koncerthangulat sorozatból
- VIII. Biatorbágy Fotópályázat / Hungary / "Nők a szent folyónál" / 1. helyezés
- GRAN PRINT International Photographic Circuit Trofeo Michelangelo / Italy – picture „Women at the holy river” Magasra értékelt díj
- Miroc digital circuit 2019-2nd-Bergen / Norway / picture „Shelter house under the stars” Magasra értékelt díj
- Miroc digital circuit 2019-4th-Edenvale / South Africa / picture „Shelter house under the stars” Magasra értékelt díj
- Miroc digital circuit 2019-7th-Donji Milanovac / Serbia / picture „Shelter house under the stars” Arany érem
- New Year Circuit 2019 Vrbas / Serbia / picture „Authority” / Magasra értékelt díj
- Miroc digital circuit 2019-4th-Penza / Russia / picture „Above the clouds” / Magasra értékelt díj
- WSP 2019 / Hungary / picture “After 50 years” / Magasra értékelt díj
- BPF Távlatok / Budapest / picture “Tekintély” / kiállított kép
- Márvány Fotóműhely „Csak tiszta forrásból...”/ Hungary / picture „ Mosoly” kiállított kép
2018
- TOUR CIRCUIT 2018 Kula / Serbia – picture „Worried Face” / Magasra értékelt díj
- 3rd EXHIBITION DESIRE 2018 / Serbia / Spacious accommodation / Magasra értékelt díj
- TOUR CIRCUIT 2018 Kolasin / Montenegro / picture „In the shadow of the big brother” / Magasra értékelt díj
- TOUR CIRCUIT 2018 Kula / Serbia picture „Feeding” / Magasra értékelt díj
- Prizma kör – Sziluett / Hungary / picture „Ösztön” - kiállított kép
- Da Dalia – Szeretett Világunk / Hungary / pictures “Talpig aranyban” + “ Készülődés” / kiállított kép
- VII. Biatorbágyi Fotópályázat / Hungary / picture “Léna” / kiállított kép
- A XXIII. JÁSZKUN Fotószalon / Hungary/ picture “Kubai lány” kiállított kép
2017
- ACRUVIUM CIRCUIT 2017 Niksic / Monetnegro / picture „White nude” / Magasra értékelt díj
- 14 eme Festival de La Gacilly CONCOURS INTERNATIONAL D'IMAGES NUMERIQUES / France / picture „Wavering hill” / Ezüst érem
- NSAPK CIRCUIT 2017 – Aleksinac / Serbia / picture „Hills and walley” / Bronz érem
- Indian summer / Chez Republic / picture „Authority” / Bronz érem
- 2nd Lion City International Salon / Singapure / picture „Authority” Bronz érem
- Montenegro 2017 / picture „After crying” / Bronz érem
- CITADELA 2017 / Montenegro / picture „After 50 years” Magasra értékelt díj
- Camino Slovakia / Slovakia / picture „Where the way runs out” / kiállított kép
- Prizma kör – Idő / Hungary / picture „ 50 év után” Gold medal , pictures „Támasz” and „Elfeledve” kiállított kép
- Prizma kör – Padon ülő ember / Hungary / 4 pictures / kiállított kép: "Kávészünet" , "Pletyka" , "Pihenőidő" és "Sírás után"
- Prizma kör – A.K.T. / Hungary / picture “fehér meztelenség” / kiállított kép
2016
- Interfotoklub Vsetín / Czeh Republic / picture „Imagination” / Ezüst érem
- VIII. Faludi pályázat / Hungary / picture „Gyengéd ölelés” / kiállított kép
Kérlek, ha felkeltettem érdeklődésed, nézd meg a galériám. Többet mondanak ezeknél a szavaknál.
Remélem, hogy találkozunk!
VÉLEMÉNYEK, VISSZAJELZÉSEK A MUNKÁMRÓL, KÉPEIMRŐL